Az autósok figyelnek a kerékpársisakra. Legalábbis Ian Walker közlekedés pszichológus szerint, aki érdekes vizsgálatokat végzett.
Kerékpárjára olyan ultrahangos szenzorokat helyezett, melyekkel mérni tudta a távolságot közte és az őt előző autók között. Mintegy 2500 elhaladó jármű adatait vizsgálta meg háromféle esetben. Volt, amikor viselt bukósisakot, volt, amikor nem és volt olyan is, amikor hosszúhajú parókával imitálta a női kerékpárost.

Walker mérései alapján az autósok átlagosan 8,5 centiméterrel közelebb haladnak el azon biciklisták mellett, akik sisakot viselnek. A női kerékpárosok még 5,5 centit kapnak a sofőrőktől. A kutató úgy gondolja, hogy a sisak kevésbé elővigyázatossá teszi az autósokat, mert úgy gondolják, hogy a sisakos biciklisták tapasztaltabbak a forgalomban.
A vizsgálat alatt két alkalommal egyébként 0 cm-re csökkent a távolság, de szerencsésen megúszta a busszal, illetve a kamionnal való randevút.

Különböző források szerint biztonságosnak tekinthető, ha az autó 1 méternyi helyet hagy a kerékpáros és a járműve között. Walker újra elemezte az adatait és úgy találta, hogy az általa vizsgált helyzetek 23%-ában 1 méter alá csökkent a távolság.
Olyan vélemény is akad, mely szerint a sisakosok esetében tapasztalt 8,5 centis helyszűke nem oszt, nem szoroz.
A távolságtartás a buszoknak a legnehezebb és ez a mérési adatokban is látható. Érdekes azonban, hogy a taxisok kb. 12 centivel kevesebb helyet adnak a kerékpárosoknak, mint a többi személyautó. Itt jelzem, hogy a mérések nem a nyugat balkáni világban, hanem Bristolban és Salisburyben történtek.

Vannak országok, ahol a kerékpársisak kötelező viselet. Többen vizgsálódnak, hogy a kerékpársisak használata nyomán csökkennek-e a fejsérüléssel járó balesetek. New York városában egy tanulmány szerint 1996 és 2005 között 225 kerékpáros vesztette életét közlekedési balesetben. Közülük 97% nem viselt sisakot és a fejsérülések aránya 58% volt, mely mostanság már a 80%-ot is eléri.
Ian Walker tanulmányának kivonata itt olvasható. Az eredeti cikkek olvasásához szükség lehet egy mértékegység-átalakítóra.

Walker mérései alapján arra számíthatunk, hogy az autósok "vonzódnak" a sisakos biciklistákhoz. Ahogyan Szalacsi Sándor mondaná tehát: az ellen nem véd. Ez azonban nem a sisak ellen szól, hiszen eséskor a koponyasérülés ellen igenis véd.

Ez a helyzet.

A bulikon legtöbbször keserű, savanyú és édes üdítőitalokat isznak az emberek. Előfordul azonban, hogy sokan unatkozni kezdenek és már nem dobja fel őket, ha az izomerekről, a  globális felmelegedésről vagy az emberi géntérképről beszélgetnek.

Ilyenkor előkerülhet a vörösbor és helycserés támadással egy kis színt vihet az állóvízbe. Szó szerint!
Szükség van egy kis vörösborra, vízre és két egyforma üvegpohárra (nem baj, ha nem túl nagyok). Fontos kellék még egy kis kartonlap a vékony, de stabil fajtából (pl. dosszié) és egy olló.

Először vágjuk ki a kartonlapot. A kartonlap kb. 1,5 centivel legyen szélesebb, mint a poharak pereme. Az fontos, hogy a két pohár egyforma legyen.
Kérjük meg a társaság két legjózanabb és jól összeszokott tagját, hogy töltsék színültig az egyik poharat vízzel, a másikat vörösborral. Ha túltöltöttük (púpos) vagy túl kevés folyadékot öntöttünk, akkor egy kávéskanál a mi jóbarátunk.
A pozitív kimenetelű kísérlet során csak néhány csepp folyadék kerülhet az asztalra, de azért kérjük meg a házigazdát, hogy tegye el a spanyol királyi családtól ajándékba kapott, aranyszálakkal hímzett, monogrammos fehér terítőt.
Tegyük rá a kartonlapot a pohárnyi vízre és fogjuk meg úgy. hogy alul a hüvelykujjak, felül a mutató- és a középső ujjaink helyezkedjenek el. Figyeljünk arra, hogy a karton tökéletesen szoruljon rá a pohárra. Ezután egy hirtelen mozdulattal fordítsuk fel a poharat és óvatosan tegyük rá a borospohárra.
Ezután érdemes pihenni, viccet mesélni stb. Ha a víz kiömlött, akkor mossunk fel, kérjünk elnézést és kezdjük újra.

A társunk segítségére akkor van szükség, amikor a két poharat óvatosan egymásra toljuk úgy, hogy a karton ne mozduljon el. Ezután ismét pihenünk. (Az összeszokás kedvéért a kezdők gyakorolják mindezeket előbb üres poharakkal! A legügyesebbek egyedül is meg tudják mindezt csinálni.)
A döntő lépés az, amikor óvatosan kihúzzuk a kartonlapot annyira, hogy egy pici rés legyen a két pohár között. Ha a két pohár nincs pontosan egymáson, akkor pár csepp folyadék távozhat.

Ezután a társaság tagjai egyre derűsebbek lesznek, hiszen a bor egy vagy több vékony szálat alkotva elkezd felfelé áramlani. A felső pohár tetején egyre több vörösbor jelenik meg, míg az alacsonyabbak jól fogják látni, ahogyan az alsó pohár alján gyülekezik a víz.

Az alkohol sűrűsége kisebb, mint a vízé, ezért felfele igyekszik. Mivel a két folyadék kevéssé elegyedik (és ebben a mozdulatlanság is partner) a csere szinte teljesen megtörténik. A víz le, a bor pedig felfelé tart. A folyamat sebessége a kartonlap által biztosított réstől függ. Nem érdemes gyorsítani, mert a keveredés intenzívebb lesz és az élmény kisebb lesz. Ez a buli rovására is mehet. A türelem megtérül.

Készült egy amatőr videó is a helycseréről, mely pár kockányi bepillantást enged az akcióba. (A minőségért elnézést kérek!)


A kísérlet nemcsak vörösborral végezhető el. Olajjal is nagyszerűen működik, sőt azzal sokkal jobban, teljesebben és gyorsabban zajlik le a folyamat. Bulira azonban nem ajánlom, mert ha kiömlik az olaj és többen rálépnek, akkor a bulinak vége lehet.

Ez a helyzet.


Köszönöm kollégáimnak a kísérlethez nyújtott segítséget!

Főztem egy kis kólát. Fincsi mi? Valójában csak forraltam, de a végsőkig.

Mit gondolsz, kedves olvasó: hány kiskanál cukor lehet fél liter kólában?

A kólásflakonok címkéje szerint 500 ml nedűben 45-53 g szénhidrát van. Sok ez vagy kevés?
Előrebocsátom, hogy csak egy otthoni, kvalitatív vizsgálatot végeztem (sok füsttel és bűzzel és két nyolc napon túl gyógyuló edénnyel). Elforraltam fél liter kólát, majd ugyanennyi cukormentes kólát. Méréseim nem pontosak, csupán házilagosak, de az eredményről így is el lehet gondolkodni.

A kólában sokminden van. Nem is mindenről tudom, hogy mi az. Forralás közben persze távozik a szén-dioxid és a víz. Van benne karamell a szín miatt és gyümölcscukor (fruktóz)-, valamint szőlőcukorszörp az édes íz miatt. Amikor elforr a víz, ez a három jóbarát egy közös karamellizálódott sírban végzi. Egy fekete, bűzös és könnyfacsaró, ám karamell illatú valamit kapunk. (Amerikai típusú konyhában nem jó ezt a kísérletet végezni :-().


Egyszerű, konyhai mérlegem szerint a visszamaradt izé kb. 43 g tömegű. (Sajnos a fél litert nem pontosan mértem, csak azzal, ami a konyhában adódott.)
Ha azt gondoljuk, hogy ez a 43 g nagyrészt a fruktózból és a glükózból származik, talán nem tévedünk nagyot. Mennyi ez a 43 gramm?
Én kristálycukorral próbáltam összehasonlítani. Először 1 púpozott kiskanálnyit mértem le, aztán a többit.
Jókora kupac ez a 43 gramm, 8-9 kiskanálnyi.



Nem vagyok egy ízművész, de nagyon érdekelne, hogy ízhatásban mekkora a különbség mondjuk 5 vagy 6 kiskanálnyi cukor között. Fél liter teában a legédesszájúbbak is 3-4 kanálnyi cukrot helyeznek el. És akkor mi a helyzet a 8-9 kiskanálnyi mennyiséggel?

Miért van arra szükség, hogy a kólában ilyen sok fruktóz és glükóz legyen a karamell társaságában? Íztakaró funkciójuk is lenne?