Budapest Science Meetup azért lett, hogy legyen egy hely, ahol kutatók mesélhetnek tudományról, nem csak (sőt, főleg nem) szakmabelieknek. Minden egyes Meetup-on a meghívott előadók röviden szólnek új eredményeikről, távlati terveikről, vagy éppen aktuális tudományos érdekességekről. Tudományfilozófiától elektronikáig, mikrobiológiától csillagászatig minden terítékre kerül. Az előadásokat követő beszélgetéseken konkrét kutatásokról, kutatói létről vagy bármilyen, a tudományhoz akár csak lazán kapcsolódó témáról is szó eshet, csak rajtatok múlik.

Az első alkalom szeptember 15., 18:00, helyszín a Tűzraktér kávézója, a három előadás pedig a mikrobiológia, csillagászat, exobolygók, és földön kívüli élet témákat öleli fel. Kontakt: twitter, mail: BpScienceMeetup [at] gmail.com

Felföldi Tamás – Mennyire ismerjük a körülöttünk élő mikrobákat?

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológiai Tanszék

Minden egyes alkalommal belélegezzük őket, több milliárdnyian élnek a bőrünkön és bennünk, megisszuk és megesszük őket, szinte mindenhol ott vannak, mégis nagyon sok mikrobáról hiányosak az ismereteink, a fajok jelentős részét még tenyészteni sem tudjuk. Az előadás bepillantást enged a fajleírással kapcsolatos rejtelmekbe, nehézségekbe és furcsaságokba, továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a Földünkön élő baktériumoknak és egyéb mikroszkopikus létformáknak csupán töredékéről rendelkezünk részletes információkkal.

Dobos Vera – Exobolygók lakhatósága

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Csillagászati Tanszék

A Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygók kutatása, és az élet keresése egyre több szakembert foglalkoztat. Egy bolygó lakhatóságát sok tényező befolyásolja, melyek közül kiemelt fontosságú a folyékony víz jelenléte a bolygó felszínén, a csillagról beérkező sugárzás színképi eloszlása, továbbá a bolygópálya hosszú időn keresztül tartó stabilitása. Előadásomban ezeket a feltételeket vizsgálom meg közelebbről.

Tóth András – Élet lehetősége a Szaturnusz Titán holdján (twitter)

Két közelmúltban megjelent tanulmány szerint nem elképzelhetetlen,hogy a Szaturnusz körül keringő Titán holdon a körülmények adottak lehetnek egy a földitől extrém módon eltérő életforma fenntartásához. Átvesszük közérthető formában az erre utaló közvetett bizonyítékokat,a légkör komplex kémiai folyamatait, végül pedig kísérletet teszek az esetleges életformák mai biológiai tudásunkkal konzisztens vázlatos modellezésére.

(Az, hogy ebből valami lett, az razor kitartását dicséri. Kudos.) 

A szén az egyik legszimpatikusabb elem. Több módosulatának nem egyforma a renoméja, mivel a gyémántnak és a fullerénnek sokkal jobb menedzsere van, mint a grafitnak. A grafit áll a legközelebb az emberhez, például azért mert néhányan még használnak ceruzákat, amelyek segítségével papírra rajzolnak. A grafitot szegényt 1779-ig ólomnak nézték (plumbágó néven) és Carl Scheele svéd kémikus jelezte, hogy ez bizony szenecske.

A grafit nevű együttesből vált ki és igen sikeres szólókarrierbe kezdett egy másik módosulat, a grafén. A grafitban a szénatomok hexagonális rácsban laknak. Ez azt jelenti, hogy szabályos hatszögek csúcsaiban van egy-egy szénatom és ilyen rétegek vannak egymáson. A rétegek kapcsolata egymással gyengébb, mint a rétegen belüli szénatomoké. Ezért el is csúszhatnak a rétegek és a papíron nyomot is hagynak. A grafén nem más, mint egy ilyen réteg.

A grafén az utóbbi években nagy hírnévre tett szert. A 2000-es évek eleje óta foglalkoznak az előállításával, amely nem olcsó. Vannak, akik egy nagyobb grafitdarabból nyesik le a rétegeket (kémiai úton) és vannak, akik a nulláról építkeznek. A grafitról mindenki tanulta, hogy a rétegek között kissé kóricáló elektronok miatt vezeti az elektromos áramot. Azonban a grafén is vezeti, pedig ott nagy a rend. Ennek megértéséhez a hétköznapi gondolkodás mellett a kvantumelektrodinamika is szükséges.

A szén nanocsövek révén már korábban is találkoztak a grafénnal, hiszen egy ilyen cső valójában egy ideálisan, hengerré tekert grafénlemez. De meddig ragyoghat a grafén csillaga? Meddig lehet a slágerlistákon? Megkopik hírneve, mint gömbölyű barátjáé, a fulleréné?

grafénpalacsinta

A grafénból a jelek szerint a szilíciumot zárójelbe tevő tranzisztorok révén kisebb áramkörök, processzorok stb. készíthetők. Ezekben a tranzisztorokban egy elektron vezérlése is lehetséges. Az elektronikában ez hatalmas forradalmat sejtet. További felhasználási terület a különböző kompozitoknál lehet, ahol a grafén vagy a grafén-oxid egy másik anyaggal társulva válik igazán hasznossá (lásd a mellékelt fóliát ábrázoló képet).

Ez a helyzet.

Vajon kik vannak többen? Akik ismerik az AC/DC zenekart vagy azok, akik tudják, hogy mit jelent ez a rövidítés. Mind a váltakozó áramot jelölő AC (alternating current), mind pedig az egyenáramot jelölő DC (direct current) a világ legtöbb lakott területén része az életvitelnek. Most inkább az AC-ra koncentrálnék.

De akkor miért kell a messzire utazónak arra is gondolnia, hogy a laptopját, telefontöltőjét nem biztos, hogy csatlakoztatni tudja az elektromos hálózathoz? Ha a New Yorkba megyünk, más átalakítóra van szükség, mint amikor Londonba utazunk és megint más a helyzet Canberrával.

Ahány ország, annyi konnektor? Nem, ennyire nem rossz a helyzet, de egy mindentudó adapternek kb. tízféle "lyukcsoporthoz" kell alkalmazkodni. A csatalakozók típusait A-tól M-ig sorakoznak. A mértékegységek tekintetében, az SI jóvoltából az országok között többé kevésbé van megegyezés. Bár Liverpoolban vagy Bostonban járkálva ez nem is mindig látható.

ennyiféle konnektortípus van

Konnektorügyi szempontból az egységesség mint turistanyugtató, nem létezik.

Aki Dublinba vagy Manchesterbe utazik nagy bumszli konnektorokat fog látni és használni. Ezek azért ilyen méretesek, mert minden konnektor a szíve alatt hordoz egy biztosítékot is. Az angolok (és az írek, skótok...) a II. Világháború utáni lepusztított infrastruktúra újjáépítésekor sok rezet takarítottak meg azzal, hogy nem biztosítékszekrényeket és ahhoz vezető huzalokat használtak, hanem minden csatlakozó részt vesz a védelemben. Tiszta Áram 2.0.

A Chicagoban használt konnektor egyik ősét egy amerikai feltaláló, Harvey Hubbell szabadalmaztatta 1904-ben. Ez egy kéttűs megoldás, amelyet 1928-ban követett háromtűs társa. A II. Világháború előtt az országok próbálkoztak az egységesítéssel, de ez nem jött össze. Az általunk használt csatlakozó Schuko néven ismeretes és 1926-ban szabadalmaztatták Németországban. A legtöbb európai országban ezt használják.

A bosszantó sokszínűséghez azonban nemcsak a tokióiakra lehet ferde szemmel nézni, mert a zürichiek, a koppenhágaiak is saját konnektort használnak és a temperamentumos nápolyiak sem maradnak ki. A konnektorok nem csupán formai különségeket rejtegetnek. A hálózati elektromos áramban is van különbség. A mi 230 voltos feszültségünkhöz képest, van, ahol fele ekkora a váltakozó áram feszültsége. Quitóban például 110 V, míg Sidneyben 240 V a feszültség (effektív) értéke.

A múlt század elején még olyan kenyérpirító is volt, amelynek csavaros csatlakozója olyan volt, mint a villanykörtéké. Jobb lett volna, ha így marad? Nem.

A világ legnagyobb, bumszli típusú, brit konnektorával a MacBook tervezőinek is meggyűlt a baja. Ezért összehajtogatták, ahogyan a videón látható.

Ez a helyzet.