A gyerekek hamar megismerik az égben kúszó repülőgépeket és szívesen lesik őket. Aztán amikor elvisszük a csemetét a repülőtérre, ott a gond. Hogy lehet, hogy ilyen nagyok és mit keresnek a földön? Hogyan kerülnek az égbe?

Az emberek egy része valami rejtélyes, titokzatos betegség következtében szeret repülni. Sőt, van ennek a kórnak egy olyan stádiuma, amikor egyenesen imádja a páciens a repülést és a turbulenciákat az út kéjes desszertjének tekinti. No, én ebben nem szenvedek.
Vannak személyek, akik soha sem ülnek repülőgépre. Kettőt emelnék ki közülük. Az egyik Dennis Bergkamp, az Arsenal legendája, aki a távoli mérkőzésekre, világversenyekre sem utazott el egy rossz élmény miatt. A másik illető hazánk, az SDT rendszert legjobban ismerő EBM szakértője.

Le fogom írni, hogy miért emelkednek a repülők a magasba. Aki tudja már, nyugodtan tovább szállhat vagy rendeljen egy kis bort, egy takarót, hajtsa hátra az üléstámlát és aludjon a landolásig.

Vonaton (nem tévedés) utazva érthetjük meg a legkönnyebben, hogy miként emelkednek magasba a vasból készült madarak. Kitesszük a tenyerünket az ablakon és ha nem jön egy tüskés bokor vagy ág, akkor azonnal érezhetjük az áramló levegőt. Ha a tenyerünk dőlési szögét változtatjuk, lesz olyan helyzet, amikor azt érezzük, hogy a kezünk emelkedik.
Érezzük, hogy egy erő emeli fel a praclit és azt is, hogy fontos eltalálni a jó szöget.
A történet egyszerűen is értelmezhető és bonyolultabban is. A következő mondatokat bármelyiknél abba lehet hagyni aszerint, hogy ki mennyi fizikát tud elviselni 5 perc alatt.

A tenyerünk alsó felére nagyobb erő hat, mint a felsőre. A tenyerünk alatt a levegő lassabban áramlik, mint felette. Az áramló levegő sebességkülönbsége a dőlési szögtől és a tenyerünk alakjától is függ. A jelenséget a Bernoulli-törvény alapján lehet értelmezni. A tenyerünk dőlési szögének változtatásával nemcsak felfelé, hanem lefelé is mozoghat a pracli. Amikor a levegő áramlása felül gyorsabb, mint alul, az valósággal felszippantja a tenyerünket.

Ha a tenyerünk nagyobb lenne és kitartott kézzel nagyon gyorsan tudnánk rohanni, akár mi is a magasba emelkednénk. A repülőgép megoldja a problémát. A kifutópályán egy utasszállító gép 250-300 km/h sebességre tesz szert. Ennél a sebességnél a gondosan tervezett alakú szárnyak körül áramló levegő már úgy viselkedik, mint a tenyerünknél és a repülőgép gyorsan emelkedik. A pilóták a szárnyak felületét képesek változtatni, így az emelkedést a szárnyak felülete, dőlési szöge és a hajtóművek tolóereje együtt biztosítja. Az emelkedés akkor indul meg, amikor az emelőerő (aerodinamikai emelőerő) már nagyobb, mint a repülőgép súlya. A folyamat addig tart, amíg a két erő egyenlő nem lesz. Ezt a pilótabácsi (vagy az automatika) a szárnyak felületének változtatásával és is tudja szabályozni. Aki bírja a gyűrődést, figyelheti a szárnyak különböző részeinek kihúzását és behúzását. A nagyobb, nehezebb gépek több lépcsőben emelkednek fel a repülési magasságra.

A leszállásnál a helyzet ehhez hasonlóan alakul, de ott a cél az, hogy a mozgás lefelé irányuljon, mégpedig szabályozottan. A landoláskor ráadásul a szárnyak új oldalukról mutatkoznak be. Kis lemezek nyílnak fel és ezzel fékezik a repülőgépet.


A szárnyak körül áramló levegő által létrehozott erő sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk. A helikoptereknél például ugyanez történik, csak nem a hegy megy Mohamedhez. A forgás miatt nem kell nagy sebességre szert tenni, a rotor elemeire így is hat az emelőerő.
A Forma 1-es és más versenyautók karosszériáján is vannak szárnyacskák, melyeket úgy állítanak be, hogy az áramlási sebesség különbsége lefelé irányuló, ún. leszorító erőt adjon (növelve a tapadást).

Formabontó szárnyak is vannak. A Szuhoj SU-47 Berkut szárnyai olyanok, mintha a szerelők egy Húsvéthétfőn fordítva szerelték volna fel. A valóság azonban az, hogy a szuperszónikus (hangsebeség feletti) repülés áramlási viszonyainál ez a szárny jól teljesít.

 

Annyi mindenről nem esett szó, de talán ez elegendő, ha a piacon vagy a diszkó klubban szóba kerül a téma.

Ez a helyzet.

A fotók a Ferihegyi repülőtéren, illetve a Londoni Science Museumban készültek. Köszi Virág!