Sokkal többen jártak a világűrben, mint a Mariana-árok 11 kilométeres mélységében az óceánban. Előbbihez űrhajóra van szükség, melyek fejlesztése a hadviselésnek – mondjuk úgy - nem jött rosszul, utóbbihoz egy egyszerű tengeralattjáró kevés.

Adott életszínvonal és bizonyos, évente tengerparton eltöltött napok száma felett nem ember az, aki nem búvárkodik. Még kellemetlenebb, ha nincs ehhez saját vitorlása. Ezek az emberek azonban a legjobb szándék mellett sem tudnak elég mélyre süllyedni a vízben. A víz ugyanis nagyon nehéz, és ahogyan egyre mélyebbre igyekszik a búvár, egyre nagyobb a rá nehezedő nyomás.

Mégis mit lehet tenni? Hogyan lehet eljutni több ezer méter mélyre és megfigyelni az ott tengődő élőlényeket.

Az óceánok urai a tengeralattjárók, ám a legmodernebbek is inkább a sebességükkel, harcászati képességeikkel tűnnek ki, mint a merülési mélységgel, mely maximálisan mindössze pár száz méter. A tragikus sorsú Kurszk például legfeljebb 1000 méterre tudott süllyedni.

Az igazi mélységek kutatásában egy svájci származású család tagjai jeleskedtek. A Piccard család leghíresebb tagja Auguste Piccard. Auguste Piccard a magasság meghódításával kezdte izgalmas pályafutását, ugyanis léghajójával 23 km magasra is eljutott. A hajóhoz készített kabin adta az ötletet, hogy mélytengeri merülésre is alkalmas eszközzel is próbálkozzon. Így született meg a batiszkáf, a mélytengeri búvárhajó. Auguste Piccard az 1940-es években készítette el az első batiszkáfot, mellyel a francia haditengerészet 4176 méteres mélységbe is eljutott. A projektben részt vett Jacques Cousteau is, aki később filmjei révén lett híres.

A mélység legyőzésében az igazi szenzáció azonban a Trieszt nevű batiszkáf volt, melyet már fiával Jacques-kal együtt épített. A Triesztnek Jacques Piccard nemcsak építője, hanem „pilótája” is volt. A tengeralattjárót 1957-ben megvásárolta az USA haditengerészete és immár az ő színeikben valósult meg a legmélyebb merülés. 1960. január 23-án Jacques Piccard és Don Walsh (a képen) elérte a Mariana-árokban a közel 11 kilométeres mélységet.

A Trieszt képes volt a légköri nyomás közel 5000-szeresét elviselni. Talán felmerül a kérdés, hogy a batiszkáf teteje erősebb anyagból van-e, hiszen a vízrétegek súlya okozza a gondot. A víz alatt, adott mélységben a testekre nehezedő nyomás minden irányból hat, nem csupán felülről. Ez az ún. hidrosztatikai nyomás, mely csak a mélységtől, a víz sűrűségétől és a gravitációs gyorsulástól függ.

A Trieszt útja több mint 8 órás volt, melyből mindössze 20 percet időztek a legmélyebb ponton.

A Piccard család inkább a léghajózás megszállottjaként híres, hiszen Auguste unokája, testvére, sógornője és unokaöccse is a felsőbb légrétegekben érezte jól magát. Az unoka, Jacques Piccard fia, Bertrand másodmagával, elsőként repülte körbe a Földet léghajón. 

A Trieszt nevű batiszkáfon tett merüléseiről Jacques Piccard könyvet is írt 11000 méter mélységben címmel. Mind a mai napig csak ő és társa járták meg ezt az ún. Challenger-mélységet.

Jacques Piccard a mai napon, 2008. november 1-én halt meg. Valószínűleg nem sokat unatkozott.

Ez a helyzet.

A hagyományos villanykörte az utóbbi időben akkora pofonokat kap a ringben, hogy hamarosan vissza is kell vonulnia. Ellenfelei között a hagyományos fénycső, de főleg a kompakt fénycső és a LED-es izzó egyre több világbajnoki, még inkább Európa-bajnoki övet zsebel be. Valószínű a hagyományos izzó kényszerű visszavonultatása az Európai Bizottság döntései nyomán.

Azt mindenki tudja, hogy a hagyományos izzó a felvett energia (elektromos) egy kis részét bocsátja ki fény formájában és emellett melegszik is (ez is veszteség, kivéve, ha infralámpázzuk a fülünket :-)). Üzemideje és ára kisebb, mint a kompakt fénycsöveké, melyek magas áruk ellenére sokkal gazdaságosabbak.

Sokan vannak, akik a kerekded izzókra esküsznek és kifejezetten zavarja egyik, illetve a másik szemüket is a hagyományos- és a kompakt fénycsövek által biztosított világítás. A hagyományos izzó gyártásának megszűntetése sokakban a felvásárlás kósza gondolatát is kiváltja.

A sötétség rendkívül nagy probléma manapság, így a lámpák szerepe egyre nagyobb. A nyilvános helyek, munkahelyen nagy részében a hagyományos fénycsövek használatosak. Ezeket sajnos neoncsőnek is nevezzük. Végül is nem baj, csak tudjuk, hogy a bennük levő gáznak nincs köze a neonhoz (Ne). A neon pirosan világítana.

A hagyományos izzóban az elektromos áram által átjárt wolfrám (W) fémszál felmelegszik és világít. A körtében régebben argon (Ar) volt, aztán az 1930-as években Bródy Imre rájött, hogy a kripton (Kr) jobb választás. Vannak halogénlámpák is, melyekbe egy kis halogén gőzt (jód vagy bróm) is tesznek, mely igencsak jót tesz az izzószál élettartamának.

A „neoncsőben” a helyzet sokkal bonyolultabb. A fénycsőben olyan gőz van, amely a váltakozó áram hatására többek között (szemünknek láthatatlan) ultraibolya fényt bocsát ki. Ez a láthatatlan fény arra készteti a fénycső belső felületén levő vegyületeket, hogy látható fényt bocsássanak ki. Ezt látjuk. A nagy művész az a gőz, amelyiket csőbe húztak. Ő pedig a higany.

A bökkenő az, hogy míg a hagyományos izzók mindenféle hullámhosszú (színű) fényt bocsátanak ki, a fénycsövek csak bizonyosakat. Mégis mindkettő fehér fényű. Már akinek! Ha jobban megfigyeljük, akkor bizony szabad szemmel is látszik, hogy nem minden lámpa fénye makulátlanul fehér. Vannak sárgás- és kékesfehér világítótestek a lakásban is.

A korszerűbb, kompakt fénycsövekben ugyancsak higanygőz van és erről mi magunk is meggyőződhetünk, ha van otthon egy gurigánk. Persze szigorúan tilos eltörni a fénycsöveket, mert a higanygőz mérgező! Ezért is kell a kiégett fénycsöveket gyűjtőbe vinni!

Szóval, akinek van egy gurigája (tudom, nem kevés), készíthet egy házi spektroszkópot és megnézheti a fehérnek látszó lámpái fényét.

Hozzávalók: 1 CD-lemez, egy kartondoboz, két borotvapenge, cellux és egy WC-papír guriga. Az összeállítás megtekinthető módja itt. Én penge hiányában egy régi bankkártyát vágtam ketté és a guriga melletti rést alufóliával takartam be.

A házi spektroszkóp lényege, hogy a nagyon közel levő pengék közötti résen nagyon vékony fénysugár formájában kukkant be a lámpánk. A fény a CD-lemez apró barázdáin oly módon változtat irányt, hogy az őt összetevő, különböző színű sugarak picit más szögben távoznak. Emiatt a gurigán benéző szem azt tapasztalja, hogy színes csíkokból áll a lámpa fénye. Ez a sok színes csík hasonlít a szivárványhoz és színképnek vagy spektrumnak hívjuk.

A hagyományos, egyben rosszarcú, retrográd izzó esetében mindenféle színt látunk nagyjából ugyanolyan intenzitással, a spektrum olyan, mint a szivárvány (lásd a mellékelt fotót). A régimódi, de még mindig nagyon menő hagyományos fénycsőnél már feltűnnek sokkal erősebb sárga és zöld vonalak. És bármilyen sztár, celeb a kompakt fénycső, bizony ő is elég vonalas. A fehérnek látszó fényben megjelenő erősebb színek nagyon is árulkodóak. Az atomok ugyanis nem bocsátanak ki akármilyen fényt. Ezt a tűzijáték is jól példázza. A fényben megjelenő sárga és zöld bizony a higanygőzé és valójában több, hasonló színű vonalból áll össze. 

Hagyományos- és kompakt fénycső vonalai a házi spektroszkópban

A fotók nem tükrőzik teljes egészében a valóságot, jó fotós jobb képeket készítene. Érdemes megnézni szemmel, mert sokkal szebb, részletgazdagabb a színkép.

Aki korszerű, de az orgonánál fehér(ebb) lámpát szeretne, használjon LED izzókat, ott egy kicsit jobb a színkép.

Ez a helyzet.

Egy sokkal komolyabb és jobb, de házilag is elkészíthető spektroszkóp - Piláth Károly: Építsünk spektroszkópot!

Mintegy 12 ezer gyermek született végtaghiánnyal 50 évvel ezelőtt, 1958 és 1961 között Németországban. A tragédia még mindig nem merült feledésbe, bár már csak 2-3000 ún. Contergan-bébi él.

 A Contergan nevű gyógyszert 1954-ben fejlesztették ki és az 1957 végén hozták forgalomba. Hamar népszerű lett, sokmindenre kínált megoldást. A vény nélkül kapható készítmény jó hatással volt a szorongásra és csökkentette a kismamák hányingerét is. A Contergan az immár hírhedt, aacheni székhelyű Grünenthal cég sikerterméke volt akkoriban. A gyógyszer hatóanyaga a thalidomid vagy kémikus nyelven alfa-ftálimido-glutárimid. Más országokban a gyógyszert Thalidomide néven hozták forgalomba.

Az első, tömeges rendellenességek 1958 második felében jelentkeztek. Egyre több olyan csecsemő látta meg a napvilágot, akinek hiányzott vagy fejletlen volt valamelyik vagy mindegyik végtagja (lásd mellékelt kép). Ezen kívül érzékszervi károsodást is tapasztaltak. Az akkori viszonyokra jellemző, hogy a Contergan 1961-ben vényköteles lett, majd csak egy német genetikus, Widukid Lenz bizonyítékai és elszánt küzdelme nyomán tiltották be Németországban. A készítményt a brit piacról is kivonták, de Olaszországban, Brazíliában, Japánban, Kanadában még hónapokig forgalmazták.

 A terhesség ideje alatt szedett gyógyszer genetikai hatásait ma már sok kémiatanár említi meg (remélem), amikor szerves kémiáról esik szó pár percig az iskolában. Az ördög ugyanis egy kémiailag érdekes részletbe bújt. A thalidomid molekulája olyan szerkezetű, hogy valójában két részecske is van, amely szakasztott ugyanolyan szerkezetű, mégsem ugyanazok. Az autó kerekei például olyanok, hogy jobb- és baloldalra is felszerelhetők. Az ajtók már nem, holott nagyon is egy autóhoz tartoznak. Egyformák, de mégsem. Egymásnak tükörképei ők. Nagyon sok molekula van, amelynek van egy tükörképi párja. A thalidomid is ilyen. A legtöbb esetben a kémiai folyamatokban mindkét változatból egyenlő mértékben keletkezik az egyik és a másik molekula. Most olyasmit fogok írni, amit gyengébb idegzetűek nem jól viselnek. Ezt a jelenséget optikai izomériának nevezzük, az ilyen molekulákat királisnak és a két tenyerünkhöz hasonló molekulapárt optikai izomereknek. Ez a téma nem apróság a kémiában, nem véletlenül kapott 2001-ben Nobel-díjat Roger Kornberg. Most már a gyengébb idegzetűek is visszatérhetnek.

A Contergan esetében az történt, hogy a tükörképi pár egyik molekulája jótékonyan hatott a szervezetre, a másik pedig nagyon nem. Ezt nevezik gyógyszer teratogenézisnek. A pár két molekulája nem könnyen választható szét. Az eljárás inkább az, hogy úgy állítanak elő egy vegyületet, hogy a párnak csak az egyik tagja keletkezzen. A természetben is ez történik, ugyanis a testünk fehérjéit alkotó aminosavak is királisak, de mindenhol csak a pár egyik tagja van jelen.

Aki regisztráció után telepíti ezt és utána kattint a képre, jópofa élményben lesz része.

Eddig úgy tűnhet, hogy egy szomorú, néhány éves történetre tekintettünk vissza a félévszázados évforduló kapcsán. Nem egészen. A Grünenthal a per nyomán kártérítést fizetett az áldozatok családjainak egy erre a célra létrehozott alapon keresztül, de felelősségét sohasem ismerte el. Sőt, találkozni sem voltak hajlandók az áldozatokkal. A Thalidomide élete sem végződött drámaian és nem tűnt el a süllyesztőben a sok tabletta. A gyógyszerből csak 1985 és 1992 között több, mint 2 millió tabletta fogyott. A legtöbb Marokkóban, Peruban, Indiában. A www.thalidomide.org honlap adatai szerint többször tapasztalták a már ismert tüneteket, de a gyógyszert a lepra egyik szövődményének, illetve egyes rákfajták gyógyításában mégis alkalmazták.

forrás: http://nimbime.wordpress.com/2007/06/22/ubiquity-of-governmental-incompetence/

A még élő Contergan-bébik ma 50 év körüliek és havi, legfeljebb 545 eurót kapnak a már említett alapból. Sokan közülük teljes, de nehéz életet élnek. Egyikük, Niko von Glasow filmet forgatott 11 sorstársáról. A NoBody's Perfect (Senki nem tökéletes) című filmben kéz vagy láb nélküli nők és férfiak egy aktnaptárhoz állnak modellt és életükről beszélnek a szintén Contergan-bébi rendezőnek.

Ez a helyzet.