A macska még mindig az egyik legjobban menedzselt háziállat. Ki tudja, hogy lenne-e akkora kíváncsiság, ha Schrödinger gondolatkísérletében egy amerikai csótány szerepelne.
Vágjunk bele, de nem ígérhetek más csak homályt és ködöt. Egy bejegyzéssel ezt a szép világot nem ismerhetjük meg, de bekukucskálunk picit.

Schrödinger macskája egy gondolatkísérlet, mely a következőről szól. Egy macskát helyezünk el egy olyan dobozban, melybe egy mérget tartalmazó fiolát is teszünk. Ha a méreg kiszabadul, a macska elpusztul. A dobozban van egy radioaktív anyag is, mely alfa-részecskék kibocsátására képes. Azonban, ahogyan az a radioaktív atommagoknál lenni szokott, nem biztos, hogy megtörténik a bomlás és kirepül az alfa-részecske. A macska élete ettől függ. Ha megtörténik a bomlás, akkor egy szerkezet kinyitja a mérget. Ha nem, akkor a macska életben marad.

No, akkor van egy dobozunk, benne egy macskával. Aggódjunk egy kicsit! Él ez a macska vagy sem? 50% az esélye, hogy él és ugyanennyi, hogy elpusztult. Van egy dobozunk egy félig élő, félig holt, furcsa állapotú macskával.
Végezzünk el egy mérést! Nyissuk ki a dobozt és nézzük meg, hogy mi a helyzet. Ha kinyitjuk és pl. a macska hulláját látjuk, abban a pillanatban eltűnik a furcsa állapot és az egyik lehetőség visszavonhatatlanul győz.
Azzal, hogy kinyitottuk a dobozt, belekényszerítettük a világot egy válaszba. Élő vagy holt. De a válasz nem mondja meg, hogy mi volt a dobozban a felnyitás előtt.

Egy másik hasonlattal is előállnék. Ezt sem én találtam ki, hanem Károlyházi Frigyes professzor úr, akinek sok ősz hajszálat és sok tudást is köszönhetek.
Egy fegyenc megszökik a börtönből. A börtön egyik oldalán mocsár van, a másik oldalán egy erdő és egy út, ami elvezet egy főúthoz. A börtönőrők a szökés után megpróbálják megbecsülni, hogy hol, milyen valószínűséggel fordul elő a gonosztevő. Számukra a rab egy, a börtön körül lebegő valószínűségi felhő. Lehet a mocsárban is, de inkább az erdőben stb. Őket a legjobban az érdekli, hogy mit csinál és hol van a szökött fegyenc. Számukra a fegyenc egy, a macskához hasonló állapotban van. Amikor elkapják, a rab hirtelen egy borostás, tetovált kéjgyilkossá változik, aki az x. fa mögött bújt el csíkos szerkóban.

A makrovilágban a testek úgy viselkednek, ahogyan évmilliók alatt megszoktuk. A mikrovilág más, és ezt csak alig egy évszázada tudjuk. A világról egy bizonyos mérettartomány alatt bizony olyan ismereteink, sejtéseink vannak, melyek a dobozban levő, furcsa állapotú, félholt macskához hasonlítanak. Az elektronokkal kapcsolatban például valószínűségi becslésekkel dolgozunk. Az elektron viselkedése furcsa. Olyan, mintha egyszerre lenne részecske és hullám is (ami eleve idegesítő), de a helyzetét sem lehet pontosan meghatározni az atomon belül. Az elméleti fizikus papírján ez a helyzet. A kísérleti fizikus ki tudja ugrasztani a nyulat (vagy macskát?) a bokorból és el tudja kapni az elektront. Az elektron ilyenkor megérzi végzetét, és mondjuk rendes részecskeként landol egy fényérzékeny ernyőn. Megtaláljuk, megvan, de egy jó nyomozó ilyenkor a fejét fogja, mivel a zsivány elektron már nem mond semmit a múltjáról. Pedig a legfontosabb az, hogy mit művel az elektron az atomban. Erről is szól a kvantummechanika.

A fizika legszebb korszakában Erwin Schrödinger egy olyan egyenletet alkotott, amely matematikai eszközökkel leírja, hogy mit művelnek az elektronok akkor, amikor nem mérünk, amikor nem ugrasztjuk be őket egy bizonyos állapotba, a "vagy-vagy" világába.

Ez a helyzet.