H2SO4

A világ érdekes, de ezt nem mindenki veszi észre az iskolában, vagy pedig már rég elfelejtette.
Ez a blog az ismeretterjesztésről szól. Aki minden, a blogban előforduló fogalmat ismer és ért, annak valószínűleg nem mondanak sok újat ezek a bejegyzések. Inkább azoknak szól, akik természettudományos okosságokról és butáskodásokról szeretnének valamit olvasni, (ál)tudományoskodás nélkül, egyszerű, közérthető nyelven.
Ez a blog nem tankönyv, nem törekszik teljességre, nem akar az érdeklődőre ráborítani egy kisebb kérdésnél egy egész könyvtárat. Az sem rossz, de az legyen az érdeklődő döntése.

Főző Attila László

facebook

Hozzászólások

vidzset.

Budapesti légszennyezés

Budapest szmogtérképe

A Föld által felhalmozott hő

Feliratos szoprán

2007.10.21. 22:47 :: H2SO4

Az operában ma már elterjedt a feliratozás. Erre akkor is szükség van, ha az énekesek esetleg anyanyelvünkön dalolnak. Az operaénekes legfőbb eszközei a hangszalagok és mindaz, ami az ajkak külsejéig tart, egy 15-20 centis, "mozgatható falú barlang" (a vokális traktus).
A szopránok esetében gond lehet az érthetőséggel még akkor is, ha a legkiválóbb művészekről van szó. Magas hangok esetében a magánhangzók között már nehéz különbséget tenni. Ekkor már olyan magánhangzót hallunk, amely akármi is lehet. Nézzük, miért!

A hang elsődlegesen a hangszalagok rezgése nyomán jön létre. A hang frekvenciája (magassága) függ a szalag hosszától, feszítettségétől. Minden hangnak van egy alapfrekvenciája, de emellett megszólalnak felharmonikusok is (a fenti frekvencia többszörösei), melyek kialakítják a hang színét. Ezen hangok közül néhány rezonanciát képes okozni a vokális traktusban. Ez bizonyos hangfrekvenciák felerősődését jelenti, melynek révén könnyebben megkülönböztethetjük a szavak hangzóit. Például az angol "had" szó kiejtésekor a két rezonanciafrekvencia 600 és 1400 Hz.
Ausztrál kutatók nyolc szoprán énekesnő közreműködésével megmérték az énekelt hangok alapfrekvenciáját és a hozzájuk kapcsolódó rezonáló frekvenciákat, mégpedig úgy, hogy egyre magasabb hangfekvésben kellett énekelniük. Elsőként hallgassuk meg a kutatók honlapjáról a "lee" szót skálázva (mp3). (A honlapon több minta is van.)

Most hallgassunk meg több szót is mély hangfekvésben (mp3)!
Minden szót érthetünk, minden magánhangzó megkülönöztethető. Ez azért van, mert ebben az esetben az alaphang frekvenciája jelentősen különbözik a fentebb ismertetett rezonancia frekvenciáktól. Például az A hang esetében az alaphang frekvenciája 440 Hz míg a legkisebb rezonancia frekvencia 650 Hz.

A kutatók, akik között énekes és zenész is volt, azt állapították meg, hogy minél magasabb hangokat énekel a szoprán, a magánhangzókhoz tartozó rezonancia frekvenciák egyre kevésbé térnek el az alaphang frekvenciájától, tehát a megkülönböztetésben sem jelentenek segítséget. Az énekesek valójában a vokális traktus tulajdonságait változtatják meg éneklés közben. A magas hangoknál szélesre nyitják a szájukat és mosolyt erőltetnek az arcukra.
Hallgassuk meg az előző szavakat egy oktávval magasabb hangfekvésben (mp3)!
Itt bizony sem hegedülni, sem zongorázni nem lehet a különbséget. Emiatt figyelmeztette már Berlioz is a zeneszerzőket arra, hogy a szopránok által énekelt magas hangoknál óvatosan bánjanak a szövegben levő magánhangzókkal. Ez a felhívás sajnos süket fülekre talált Beethovennél, aki a IX. szimfóniában a szoprán szólistával a flügel (szárny) szót énekelteti el 989 Hz frekvenciájú hangmagasságban.

Ez a helyzet.

Érdemes megnézni még két webhelyet: Canto ergo sum és A húrok hangja.

A kép felinebird munkája és felhasználható a következő feltételekkel: Creative Commons.

1 komment

Címkék: hang frekvencia rezonancia szoprán vokális traktus alaphang felharmonikus hangszín hertz

A bejegyzés trackback címe:

https://h2so4.blog.hu/api/trackback/id/tr89203304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felis minor 2011.07.21. 09:38:44

Na de kérem! A Mester védelmében nem állhatom szó nélkül, a Berliozos fricskát! Ugyan miért hallgatott volna arra a nyikhajra az elismert zeneszerző? Berlioz csupán 20 esztendős volt, mikor Beethoven bemutatta a 9. szimfóniáját. A mi szeretett Berliozunk a Mester halála után vált csak ismertté.
A sztori egyébként - nem tévedek talán túl nagyot, ha szegényes életrajzi ismereteimet valamelyest kiszínezem a saját logikámmal és fantáziámmal - úgy nézhetett ki, hogy az ifjú és tehetséges Berlioz köztudottan rajongott a nagy Beethovenért és Mester művein pallérozta saját zenei ismereteit. Ekkor figyelhetett fel arra, hogy Beethoven szoprán szólójából mit sem értene egy műveletlen, Schillert szó szerint idézni nem tudó jött-ment.
Ez indíthatta el a szóban forgó felfedezés útján (nem pedig fordítva).

Egyébként mindez egy semmit nem von le e kiváló írás értékéből, csak gondoltam megosztom az észrevételem, mint Beethoven és a H2SO4 blog hű rajongója. :)